– Nagyon látszott, hogy ki az, akinek már volt ehhez köze, neki magának vagy a családjának. Ez olyan, mint hogy a gyakorlatlan ember úgy segít a vak embernek, hogy a kapaszkodó karját fogja meg, és nem azt, amelyikben a bot van. És akkor, bazmeg, már bocsánat, nem tudjuk, hogyan segítsünk. Különben volt egy barátom, aki fölvetette, hogy beszélgessünk, vegyük föl, mi történik, hogy később tudjam, de az a helyzet, hogy minden kezelés speciális, és nekem gyorsan eljutott odáig, hogy olyan nagyon fájt minden, hogy nem volt rá erőm, hogy gondolkodjam. Csak utólag mondom azt neked, hogy mégis valamit érteni vélek abból, amit a korai keresztények mondtak, hogy a fizikai fájdalom közelebb visz az isteni kegyelemhez. Hogy ez mit jelent. Vagy akár ennek az ellentéte, hogy a fájdalom nélküli élet kegyelme mekkora dolog a folyamatos és végtelennek tűnő, hónapokig tartó szenvedés után. Még egészségesen olvastam Szilasi László új regényét, a Luther kutyáit. Azóta nem bírtam a kezembe venni. Szilasi mintha azt mondaná, hogy a szenvedés maga lenne az imádság. Én valahogy nem gondolom így. Azért, mert olyan artikulálatlan volt a kezelés alatti élet, nem voltam jelen benne. Semmi másról nem szólt, csak hogy túl kell lenni rajta. Nem gondolkodtam semmiről, csak hogy hadd szabaduljak. A szenvedés nem hagyta, hogy magammal törődjek. Így aztán minden, ami ez ügyben történik, az utólag, most történik.
Élet és Irodalom cikk itt olvasható
Aki a Zabhegyezővel lett világhírű | J. D. Salinger / Shane Salerno filmje
Felkavaró dokumentumfilm a Salinger, kis hibákkal, de annál szédületesebb zárással. Talán kissé felületes, hiszen keveset foglalkozik a művekkel, annál többet a szerző titokzatos életével. De bevallom, ahogy mindenkit, engem is érdekelt, hová tűnt Salinger, és miért nem publikált 1965 óta.
